Border(hi)stories – 20. századi traumák kiállítás
A border(hi)stories projekt az osztrák-magyar határszakasz száz évének erőszakos konfliktusait, azok feloldását dolgozza fel az I. világháborútól a múlt század végéig, összesen 60 magyar és osztrák település helytörténeti eseményeinek dokumentálásával. Történészek, szakértők dolgoznak határmenti iskolák bevonásával egy, a feldolgozott anyagokat tartalmazó internetes archívum összeállításán, valamint az emlékhelyeket bemutató interaktív térkép elkészítésén. A projekt célja, hogy jobban megérthessük ezen történelmi események okait, valamint hogy magyarázatot találjunk ezek részben eltérő értelmezésére a határ két oldalán.
A projekt keretében 2022 tavaszán Mosonmagyaróváron kiállítás nyílt XX. századi traumák címmel.
A kiállításhoz kapcsolódóan a középiskolások, valamint az általános iskolák 7-8. osztályos diákjai múzeumpedagógiai foglalkozáson vehettek részt, illetve elkészült számukra egy foglalkoztató füzet is.
A kiadvány egyrészt képekkel tűzdelt olvasókönyvként segítséget nyújt a diákoknak az iskolában szerzett történelmi ismereteik bővítésére, rendszerezésére, másrészt feladataival, kérdéseivel a tanultak, látottak tovább gondolására, a kiállítás felfedezésére, saját családi múltjuk megismerésére kívánta ösztönözni a tanulókat. A kiadvány a kiállítás fonalát követve, de a tablókon olvasottakat lerövidítve, azt tágabb kontextusba helyezve – sorra veszi a múlt század traumatikus történelmi eseményeit, kiemelve azok helyi, határ-menti vonatkozásait, így dióhéjban a két világháborút, az ezeket kísérő határváltozásokat, meneküléseket és kitelepítéseket, az 1956-os forradalom helyi vonatkozásait egészen a vasfüggöny lebontásáig. A tényszerű leírásokon túl a foglalkoztató füzetben is helyet kapnak a történelmi események által befolyásolt egyéni sorsokat bemutató családi történetek.
A kiállítás egy 3D-s virtuális séta segítségével továbbra is megtekinthető: