Szerző: tiborvandolgom
Vármegyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések Győr-Moson-Sopron vármegyében – TOP_PLUSZ-3.1.1-21-GM1-2022-00001
A kedvezményezett neve: Győr-Moson-Sopron Vármegye Önkormányzata A fejlesztés tárgya: Vármegyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések Győr-Moson-Sopron vármegyében A szerződött támogatás összege: 3.147.000.000 Ft A projekt tartalmának részletes bemutatása: A felhívás célja, hogy a megyei önkormányzatok vezetésével, az egész megyére kiterjedően létrejövő és/vagy már működő foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések, partnerségek (paktumok) hozzájussanak azon forrásokhoz, melyek segítségével – kialakított stratégiájuk mentén –…
BővebbenA felsőoktatás válaszai a 21. század kihívásaira – együttműködési lehetőségek
A GYMS Megyei Önkormányzat 1996-ban írt alá együttműködési megállapodást a Maros Megyei Tanáccsal. A kezdetben gyümölcsöző együttműködés a román elnökség alatt szinte nullára süllyedt. 2016-ban ismét magyar elnöke lett a Maros Megyei Tanácsnak, így a két megye kezdte újjáépíteni együttműködését. Ennek nagy lendületet adott, hogy 2019-ben a Bethlen Alap támogatásának köszönhetően nagyobb létszámú kölcsönös találkozóra…
BővebbenBorder(hi)stories – 20. századi traumák kiállítás
A border(hi)stories projekt az osztrák-magyar határszakasz száz évének erőszakos konfliktusait, azok feloldását dolgozza fel az I. világháborútól a múlt század végéig, összesen 60 magyar és osztrák település helytörténeti eseményeinek dokumentálásával. Történészek, szakértők dolgoznak határmenti iskolák bevonásával egy, a feldolgozott anyagokat tartalmazó internetes archívum összeállításán, valamint az emlékhelyeket bemutató interaktív térkép elkészítésén. A projekt célja, hogy…
BővebbenBorder(hi)stories
A border(hi)stories projekt az osztrák-magyar határszakasz száz évének erőszakos konfliktusait, azok feloldását dolgozza fel az I. világháborútól a múlt század végéig, összesen 60 magyar és osztrák település helytörténeti eseményeinek dokumentálásával. Történészek, szakértők dolgoznak határmenti iskolák bevonásával egy, a feldolgozott anyagokat tartalmazó internetes archívum összeállításán, valamint az emlékhelyeket bemutató interaktív térkép elkészítésén. A projekt célja, hogy…
BővebbenVédett: 2023.03.03 Közgyűlés PUB előterjesztések
Nincs kivonat, mert ez egy védett tartalmú bejegyzés.
BővebbenKözgyűlés 2023.03.03.
Meghívó: Kgy_meghivo_2023_03_03 Napirendi pontok: Tájékoztató a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kirendeltsége tevékenységéről. Előadó: dr. Szopka Zsolt igazgató Győr-Moson-Sopron Vármegye Önkormányzata adósságszolgálati középtávú terve. Előadó: Németh Zoltán, a közgyűlés elnöke Melléklet: KGY_2_np_adossagszolg_terv Győr-Moson-Sopron Vármegye Önkormányzata 2023. évi költségvetésének elfogadása. Előadó: Németh Zoltán, a közgyűlés elnöke Melléklet: KGY_3_np_2023_koltsegvetes A Területfejlesztési és Nemzetiségi…
BővebbenVármegyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan – EFOP-1.6.3-17-2017-00017
Pályázati konstrukció: EFOP-1.6.3.-17 Megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan Pályázat azonosítószáma: EFOP-1.6.3-17-2017-00017 Pályázat címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Felzárkózási Fórum létrehozása Kedvezményezett neve: Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Kedvezményezett címe: 9021 Győr, Városház tér 3. Elnyert támogatás: 65 millió forint Támogatás intenzitása: 100% Finanszírozó alap: Európai Szociális Alap Projekt célja és tartalma: A pályázat alapvető célja megyei szintű koordinációs és konzultációs rendszer kialakítása annak…
BővebbenSacraVelo – Határon átnyúló kerékpáros zarándokutak hálózata
A SacraVelo projekt célja egy új és egyedi határmenti turisztikai termék kialakítása, amely bemutatja a Duna-mente gazdag kulturális örökségét és szakrális értékeit, kihasználva a természeti környezet szépségét a magyar-szlovák határmenti régióban. A projekt innovatív módon összeolvasztja a szakrális és az aktív turizmus elemeit, hogy minél szélesebb felhasználói kört érjen el a hazai és a nemzetközi…
BővebbenTámogatások – 2018.
Elnöki határozat sorszáma Támogatott szervezet megnevezése Támogatás célja Támogatási összeg (Ft) Iktatószám 1/2018 Csornai Bárdos Lajos Kórus Egyesület Tatabányai kórus találkozón való részvétel 50.000 147/2018 2/2018 Aranyfonal Rábaközi Kézműves Egyesület Hozzájárulás rábaközi hímzésmotívumos kifestőkönyv nyomdaköltségéhez 30.000 147-2/2018 5/2018 Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület Hozzájárulás az „Aranypor” c. irodalmi folyóirat kiadási költségeihez 50.000 185/2018 6/2018 Perkovátz-Ház Baráti Kör…
BővebbenTámogatások – 2019.
Elnöki határozat sorszáma Támogatott szervezet megnevezése Támogatás célja Támogatási összeg (Ft) Iktatószám 2/2019 Gönyűi Nyugdíjasklub Utazáshoz hozzájárulás 100.000 226/2019 3/2019 Sopron-Fertő-táj Turizmusáért Egyesület Bohumil Hrabal író megemlékezéséhez hozzájárulás 50.000 232-1/2019 4/2019 Kisalföldi Népművészek Egyesülete Dr. Timaffy László Néprajzverseny szervezési költségeihez hozzájárulás 150.000 232-2/2019 5/2019 ÉFOÉSZ Értelmileg Sérültek és Segítőik Egyesülete Hozzájárulás az egyesület gyermeknepi programjának…
Bővebben